Baku - 2. nap

03.29. kedd

Tudtuk, hogy esős nap lesz, szakadt is rendesen nagyjából délig, majd a rossz idő különböző formáit mutatta, úgy mint szemerkélés, szitálás széllel és viharos széllel. Ennek ellenére nagyon szép programot bonyolítottunk le.

A recepcióst még előző nap megkértem, hogy hívja fel az Azer Ilme szőnyegmanufaktúrát és kérdezze meg, mehetünk-e látogatásra. A kisüzem egyébként ismert látnivaló a netes blogokban, sőt, a magyar útikönyvben is benne van, de itt a városban nem ismerik, sem a recepciós, sem a taxisok.

A metrómegállóba menet volt egy érdekes esemény. Rendőrök tereltek be minket, az összes járókelővel együtt a márványból készült, mozgójárdás aluljáróba. Itt kellett kivárni, amíg fönt fontos ember elhaladt autóval. A Ganclik megállóig mentünk metróval, onnan gyalog terveztük, de felérve az aluljáróból a szakadó esőben jobbnak láttuk a várakozó taxisorhoz menni. Az üzem nincs innen messze, legfeljebb egy kilométer, de senki sem ismerte. Filmbe illő jelenet volt, ahogy egyik taxiból a másik után szálltak ki a sofőrök, tanácskoztak, hogy hol van az a bizonyos utca. Persze hogy hatan ültünk megint a személyautóban, kipróbáltam, milyen az, ha gyerekek apával hátul szoronganak és én vagyok elöl: apa mászott be utolsónak, így nehezen, de becsukódott a hátsó ajtó. Most már persze könnyen odatalálnánk: felérve a metróból álljunk meg úgy az Atatürk sugárúton, hogy a nagy bevásárlóközpont a hátunk mögött legyen, majd menjünk előre kb. 2-300 métert, a következő nagy kereszteződésig, ahol balra fordulunk a Haszan Alijev útra. Itt főleg lakberendezési, leginkább parkettaboltok jönnek egymás után. Pár száz méter után balra fordulunk egy kisebb utcába, a szőnyegüzem a Samszi Rahimov 2-ben található, szépen felújított épület. Belépés ingyenes, angol nyelven vezet végig bennünket a kis hölgy.

Mozgójárdás aluljáró

Azer Ilme szőnyegüzem udvara

Híres látogatók

Munkában a szövők - a kép nem adja vissza a sebességet.

A szőnyegeket gyapjúból vagy selyemből készítik, a fonalakat az üzemben festik, természetes anyagokkal.

Táskák is készülnek

A bemutatóteremben

Balra a jellegzetes "Buta" motívum.

Az üzem kívülről

A szőnyegüzem látogatása után a Koroglu metróállomásra mentünk, ahonnan a 184-es busszal utaztunk ki Suraxani-ba, az Ateshgah tűztemplomhoz. A busz végállomása egy vasútállomás, itt csak át kell kelni a síneken és máris a műemléknél vagyunk. Más leírásokban is elolvasható, hogy itt már i.e. 1. században is állt egy Zoroaszter-szentély. Erről a vallásról érdemes tudni, hogy követői a tűznek fontos szerepet tulajdonítottak, kapcsolatot láttak benne a földi és égi világ között. A Selyemút mentén haladó karavánokon keresztül eljutott a távoli szentély híre Indiába, a vallás ottani követőihez, akik a 17. századtól elkezdtek ide zarándokolni. Emiatt létesültek ezek az építmények, a zarándokok és a karavánok fogadására is. Aztán a kőolajtermelés pontosan 150 évvel ezelőtti beindításával a folyton lobogó tűz elaludt és a zarándokok is elmaradtak. Most mesterséges tűz ég.

Az eddigi múzeumokhoz hasonlóan itt is érdekes, tartalmas a kiállítás, a különálló kis cellák a hely különböző időszakait mutatják be. Érdekes például az a szoba, ahol az önsanyargató aszkétákról van szó. Akár hónapokig is sajátos kéztartásban tartották a kezüket vagy összekötözve meditáltak.

Bejárat

Egykor karavánszeráj, ma étterem.

A központi szentély

A kis cellák mindegyikében kiállítás van.

Tűzmadár?

Ez vagy a perzsa, vagy a szanszkrit felirat.

Ezeken a síneken kelünk át, ha a Tűztemplomhoz akarunk jutni.

A volt karavánszerájból éttermet alakítottak ki, ami hétköznap ebédidőben üres. Megkérdeztük, mondta a pincér, hogy nyitva vannak. Persze mindig kockázatos, egyedüliként beülni egy étterembe, de most nem csalódtunk: pincérrel oroszul beszélek, angol étlapot tanulmányozunk (ez egyébként eléggé általános), ő ajánlja a Kaszpi-tengeri friss halat, amit elfogadunk. Ezen kívül javaslatára rendelünk még egy sadj-t (szadzs), ami egy sajátos serpenyő, alatta forró parázzsal. Mindenfélét lehet ezen a felületen sütni-grillezni, húst, zöldségeket, palacsintát. Minden nagyon finom, el is fogy, és nem is fizetünk sokat, ötünknek talán 60-65 manatot összesen.

Innen jobb ötlet híján visszamentünk Koroglu állomáshoz, mivel így a legegyszerűbb a következő célt, Yanar Dag-t elérni. Ahogy leszállunk a végállomáson a 184-es buszról, pont előttünk indul a 217-es, amely intésre megvár minket. Újabb fél-háromnegyed órás buszozás következik, alkalom nyílik megfigyelni a külvárosi negyedeket. Mikor már-már reménytelenné válik az egész, kezdenek feltűnni útjelző táblák, amelyek a nevezetességet hirdetik, tovább egyenesen. A busz pont a Yanar Dag emlékhely bejárata előtt tesz le, itt parkoló is van. Belépőjegyet kell venni (szokásos 2 manat), illetve idegenvezető kislány ajánlkozik, hogy 5 manatért elmondja angolul a tudnivalókat. Meghallgatjuk, közben jólesik az égő hegy nyújtotta meleg. Már legalább négy ezer éve ég a hegy alja (metán), meleg időben nagyobb lánggal. Ugyanitt szuvenírbolt is van, bevásárolunk táskákból, utóbb kiderült, a reptéren ugyanezek legalább háromszor ennyibe kerülnek, itt 6-7 manat. A ligetes részen zenélő követ (kavaldash) lehet kipróbálni, ilyen lesz másnap Gobusztánban is: a kő belül üreges, másik kővel megütve különböző mélységű hangokat ad.

Zenélés a köveken

Visszatérve a városba kis pihenés után a Fisincan-ban vacsorázunk, ezúttal étlapról rendelünk mindenféle jót: gutabot, ami palacsintához hasonló étel, leginkább hússal töltve; hagyományos plovot, amelyet két cserépedényben hoznak, külön a sáfrányos rizst és a ragut, amelyet szertartásosan borít a pincér a tányérra. A ragu tartalmaz húst, ami ezúttal bárány, hagymát, szárított gyümölcsöket, azaz sárgabarackot és aranyszínű mazsolát, szelídgesztenyét. Olyan jó, hogy másnap is kipróbálok egy másfajtát, akkor csirkéből. Aznap avagy másnap kóstoltunk itt még küküt, ami tojásos lepényféle, rengeteg zöldfűszerrel, sadj-ot újra, pizzát, ami serpenyőben sül, harscsó nevű grúz levest, ami nagyon tartalmas, sűrű húsos leves.

Este kicsit vásárolni próbáltunk a környéken, leginkább jellegzetes édességeket, teát, fűszereket kerestünk, de a belvárosban nincsenek nagy szupermarketek, csak pici kis boltok. Azért valami lett, amit másnap még egy Favorit marketben, ahonnan Gobusztánba és –ból indulnak és érkeznek buszok, kiegészítettünk. Egy ajándékboltban vettünk még terítőket, buta mintával. A buta egy jellegzetes azeri motívum, a szó lángot jelent, és szőnyegeken, épületeken, textíliákon rendszeresen előfordul.