2016. augusztus 4., csütörtök

16. nap

Augusztus 21. Terv: Batumi

Ma pihenőnapot tartottunk Batumiban. Délelőtt lement egy mosás, közben, immár busszal bementünk még egyszer a központba. A buszjegy 40 tetri, párosával lehet venni a sofőrnél, egy jegy két alkalomra jó. Megnéztük az óvárost és azokat a részeket, ahová tegnap már nem jutottunk el. Egyre melegebb lett, így visszaindultunk, előtte még az egyetlen itteni McDonaldsba bementünk, a változatosság kedvéért. Nem volt annyira jó ötlet, sokan álltak sorba és itteni viszonyok szerint egyáltalán nem volt olcsó a kaja.
Délután hárman lementek az alattunk lévő Aquaparkba, ketten fennmaradtak pihenni. Ez is, az is jó volt. A tengerben csak én fürödtem ma egy rövidet. Sokan vannak a parton, és mindenki egészen vízközelbe akar kerülni, alig lehet megközelíteni a vizet. Ráadásul szinte kizárólag partközelben fürdenek, szinte senki nem úszik beljebb, mintha nem tudnának úszni. Ezen kívül megfigyeltük még, hogy rengeteg a leégett ember a parton és a városban is, nők, gyerekek vegyesen pecsenyepirosak.
Estefelé egy bevásárlóközpontot akartunk keresni, először azonban nem jártunk sikerrel, amit a Google ajánlott a közelben, még nem nyílt meg. Ezért hát felszálltunk az első arra járó buszra és bementünk megint a központba, ahol a Batumi Plázát kerestük meg. Egy félig üres épület lett, viszont volt benne egy indiai termékeket árusító bolt, itt vettünk néhány ruhaneműt, aztán a környező kis utcák üzleteiben is. Majd találomra betértünk egy olyan étterembe, ahol sokan voltak, ez volt a Shemoikhede. Utóbb kiderült, hogy ez egy nagyon népszerű hely itt, nem véletlenül: egész jó a kiszolgálás, ugyan csak oroszul beszélt a pincér, és sikerült olyat találnunk az étlapon, ami pont nem volt, de ár-érték arányban nagyon jót ettünk.
Később még felzsúfolódtunk egy visszafelé menő buszra, ne vesszen el a jegy, ha már megvan, és készülünk a holnapi útra, reméljük, az autó is ott van a sarkon, ahol hagytuk tegnap.
Nap néni: a két útpályát keskeny zöld sáv és kerítés választja el, ott állt egy feketeruhás öreg néni szerencsétlenül, többiek vaknak gondolták, merthogy fehérnek látták a botját. Még egy rendőrautó is megállt a távolabbi sávban, hogy segítsen neki. Hozzánk közel volt, odamentem és visszakísértem a járdára, megmutatva, hol van zebra, ahol át tud kelni.

Nap bácsi: pincér az étteremben. Csak oroszul beszélt, viszont mindent rendesen kihozott, amit kértünk. M. csupa olyasmit akart, ami nem volt, italból elfogyott a citromos limonádé, csak körtés volt, nem volt pelményi, akkor talált mást, de az sem volt, végül egy marhahúsos ételt kért.

Képek a délelőtti Batumiból


Képek a Batumi Piazzáról, amely Velencére szeretne hasonlítani



Utcakép a régi Batumiban

Mecset tornya, hangszórón történik az imára hívás

Hasznos dolog a kerékpárút, van hová kipakolni a cuccokat

Ali és Nino szobra a bulvár végén: egy azeri muszlim és egy grúz keresztény mesehős szerelmest ábrázolja a különleges, lassan mozgó szoborpár.






Még egy szoborpár a bulvárról



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése