2016. augusztus 4., csütörtök

2. nap

Augusztus 7. Terv: Tbiliszi, kirándulások

Ma David Garejába mentünk. Mivel ide nincs tömegközlekedés, jó ajánlatnak tűnt a turistainformációtól minden nap 11 órakor induló járat, 25 lariért/fő. Indulás előtt térképet, információkat kaptunk a programról, majd két kisbusznyi turista indult el, a mintegy két órányi buszozásra fekvő kolostorhoz. Ott nagyjából két és fél óránk volt arra, hogy megnézzük a kolostoregyüttest és megtegyük a körtúrát fel az azeri határhoz és vissza. A kolostort hamar bejártuk, mivel csak kevés része volt most látogatható, majd elindultunk felfelé, az ajándékbolttól indulva az ösvényen. Közben megnéztük még a David könnyei forrást (azt visszafele kellett volna), majd hosszas felfelé gyaloglás után elértük a hegy tetejét, ahonnan Grúzia és Azerbajdzsán felé is nagyon szép volt a kilátás. Kígyókkal, amelyekkel a különböző honlapok riogatnak, szerencsére nem találkoztunk, mindenesetre zárt cipőben mentünk, két hatalmas sast láttunk viszont körözni fenn a magasban, sajnos nem sikerült lefényképezni.
Képek útközben



Képek Davit Garejából és környékéről





















A helyet mostani állapotában inkább a túra, kilátás és a félsivatagi természeti környezet miatt érdemes felkeresni. Az itt található Lavra kolostor most zárva volt, az Udabno kolostor nem volt a túra része. A shopban a szerzetesek borát is árulják, persze nem itt készül, hanem csak nekik termesztik, a Kakheti régióban. A kiszolgáló helyiségeket, parkolót most alakítják ki, a wc siralmas. Mindenhol leírják, hogy ivóvizet kell vinni, de ez most a helyszínen is megoldható lett volna, a kolostor bejáratánál volt csap, emellett volt egy mozgó kávés, akitől a túra után akár jeges teát is lehetett venni. Ez itt tényleg hideg tea, nem az az édes nestea mint otthon.
A buszok visszafelé Udabnóban állnak meg, kb. egy órát töltöttünk így az Oázis Klubban, ami egy érdekes hely, alternatív romkocsma és falusi fogadó keveréke. Leveseket, meleg ételeket, hideg italokat és dinnyét lehet itt enni a pajtaszerű térben, közben bejön 2-3 kutya is, az utcán néha eldöcög egy-egy disznó. A két busz társasága jól elbeszélgetett, voltak itt lengyelek, hollandok, új-zélandiak, spanyolok és még sokan mások.
Oázis Club képei





Udabnói utcaképek


Üzenőfal a kocsmaajtón

Szállás Udabnóban is van

Raklapokból szabadtéri színpad épült

Visszaérve Tbiliszibe, este fél nyolc körül, kicsit lemostuk magunkról a port, majd az előző nap bejárt óvárosban hosszas keresgélés után beültünk egy helyre vacsorázni. Említésre méltó a padlizsán diós szósszal és a pisztráng. Nekünk a hacsapuri annyira nem jön be, a ráütött nyers tojás miatt.
Amúgy itt 35 fok van napközben, de érdekes módon egész jól tűrjük, David Garejában szél is volt hozzá.
Nap néni: pincérnő este. Nap bácsi: az a férfi, akinek nem tudjuk a nemzetiségét, én lengyelnek vagy szlováknak tippelném, mindenesetre tegnap egy buszon utaztunk Kutaisziból, de ő kiszállt Goriban, most pedig szintén ezzel a céggel utazott, de a másik buszba került.

A kirándulást szervező cég egyébként Uplistikhe-be is szervez utat, Jvari-Mstketa-Uplistikhe, a pénzbeszedő lány adott prospektust és rögtön kedvezményt ajánlott tekintettel a nagy létszámunkra. Amúgy 30 lari lenne. Egyénileg csak többszöri átszállással, marsrutkával és taxival lehetne bejárni, így holnap megint velük megyünk. Kár, hogy fél 12-kor van csak indulás.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése